Főoldal » 2015 » Január » 3 » Befejezik az első Windows-os Kinect forgalmazását
4:47 PM
Befejezik az első Windows-os Kinect forgalmazását

A 2012-ben megjelent Windows-os Kinect forgalmazását be is fejezik

Miután 2012-ben megjelenítették az első generációs Windows-os Kinect-et, idén befejezik a forgalmazását. Az MSDN Blog ír róla, hogy 2015-ben fejezik be a forgalmazást. a hivatalon indoklás az, hogy helyét a fejlettebb és újabb változat veszi át, amelynek alapjait az Xbox One-hoz fejlesztett Kinect (v2) adja. Az új generációs PC-s Kinect 2014 ősze óta kapható a boltokban.

Első ránézésre nem különbözik az Xbox One-hoz kapható Kinect-től. Annyit lehet látni, hogy lekerült az Xbox logó. Azonban "belsőre" sokat változott az új Kinect. Nagyobb a felbontása (Full HD), az Xbox One Kinect-nek csak VGA felbontása van. A mélységélessége is nagyobb, jobban, pontosabban követi a mozgásunkat. És csökkent az érzékelés késleltetése is. Mindezek mellett nőtt az érzékelést segítő kamera látószöge is, ami minden bizonnyal a pontosságot növeli. Míg a régi Kinect csak 2 játékost volt képes észlelni, addig az új verzió már 6 játszani kívánó emberkét képes nyomon követni. Míg az első Kinect jóformán egy nagy pacaként érzékelt minket, addig az új változat már egy elég jól kivehető "vázat" formál rólunk. Az új Kinect for Windows 2-t 200 dollárért szerezhetik be, ami USB 3.0-s kapcsolatot igényel. A hozzá tartozó szoftvert (SDK 2.0) a Microsofttól szerezhetjük be. Használatához egy valódi 2 magos (nem csak 2 szálas) processzorral, 4GB RAM-al felszerelt gép szükséges, és persze egy 64 bites változatú Windows 8 vagy 8.1 operációs rendszer, vagy egy 8/8.1 Embedded változat.

Míg az első Kinect jóformán egy nagy pacaként érzékelt minket, addig az új változat már egy elég jól kivehető "vázat" formál rólunk (példa). Az új Kinect for Windows 2-t 200 dollárért szerezhetik be a vállalkozó kedvűek, ami USB 3.0-s kapcsolatot igényel. A hozzá tartozó szoftvert (SDK 2.0) a Microsofttól szerezhetjük be, külön licenszért cserébe. Használatához egy valódi 2 magos (nem csak 2 szálas) processzorral, 4GB RAM-al felszerelt gép szükséges, és persze egy 64 bites változatú Windows 8 vagy 8.1 operációs rendszer, vagy egy 8/8.1 Embedded változat. Beszerezhető akár a Microsoft hivatalos oldaláról is. - See more at: http://oprend.hu/news.php?readmore=1481#sthash.Z0MnAhPU.dpuf

Megtekintések száma: 246 | Hozzáadta:: TheKornel | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]